Közösségi Ház

A József Attila Közösségi Ház rövid története

Művelődési intézmény 1951-től működik Szabadszálláson, ahol a kulturális élet mindig is gazdag volt. A jogelőd Művelődési Otthon 1951. szeptember 1-én, a Kossuth Lajos út 8. szám alatti, egykor a Ferenczi család lakóházaként funkcionáló épületben, egy nagyteremben és két kisebb helyiségben kezdte meg tevékenységét Gálos Imre tanító vezetésével. Az intézményben 1969-70-ben Gazda Istvánné vezetése idején alakult meg az Egres Kis Lajos Néptáncegyüttes, amely ezt követően a Helyőrségi klubban folytatta működését. Az 1970-es években Orosz Tamás vezetése alatt bővült új szárnnyal, ahol klubszoba, büfé ruhatár és korszerű mosdó létesült. Ekkor vette fel József Attila nevét az akkori Művelődési Otthon. Ebben az időben alakult 1977-ben a Kiskun Népdalkör. 1984-től Szekeres Mihály intézményvezetésének kezdetétől működik a judo klub, majd 1985-től üzemel számítógép terem a művelődési házban. A régi épületünkben alakult meg 1993-ban a Lajtorja Drámajátszó csoport Török László tanár úr vezetésével, amely szinte folyamatosan országos arany minősítéssel rendelkezik. 1994-ben költözött új épületbe a korábbi mozi átalakítását követően immár Faluházként, majd egy évvel később, Szabadszállás várossá nyilvánítását követően József Attila Közösségi Házként folytatta működését. Az új épületben mozi, számítógép terem és judo klub is működött a meglévő nagyhírű csoportjainkon kívül. Néhány éven keresztül a honvédség felszámolásáig a mozi teljes értékű városi moziként is működött. A mozi mellett a számítástechnika oktatások és egyéb okj. Tanfolyamok vonzották a legtöbb látogatót.  1997 októberében a megyében elsőként lett a József Attila Közösségi Háznak saját honlapja. 2003-tól működik internet kávézó, majd eMagyarországpont a közösségi házban.  2004-től lett intézményünk telephelye a Helyőrségi Klub, a Sportsátor majd, 2005-től a Dörmögő ház, és végül 2007-től a helytörténeti gyűjtemény. 2004-től működik falaink között a Honvéd Nyugdíjas klub és a Nőszirmok Klub. A közösségi ház 2013-tól a Szabadszállási ÁMK intézményegysége.